Sokáig Norvégiában utazgatott, évekig Norvégiában, illetve Dániában élt. A szkaldikus költészet egyik legkiemelkedobb alakja volt, aki mesterétol, Egill Skallagrímssontól vette át a versformai és a stiláris hagyományokat, ezzel együtt a pogány kori kultúra tiszteletét is, amellyel harmonikusn kötodött az utolsó pogány norvég fejedelem, Hákon jarl köreihez. Költészetének rangját -mint például leghosszabb fennmaradt versében, a „Vellekla” (Aranyínség, 980 körül) címu, a fejedelemhez írott dicsoíto versében is látni- mufaju tisztasága, a szkaldikus tradíció felhasználása, válogatottan szép metafora-készlete, derus, magabiztos pogány szellemisége adja. E vers egyben fontos történeti forrás is a dánokkal, Ottó császárral, stb. hadakozó fejedelem koráról. Költészete hatását az egész 11. századon át nyomon követhetjük.